Equestrian Dreams
Blogunk

Weekend, with horses

2014.03.16. 16:59

Írta: Recii

Sziasztok!

Mostanság eléggé elfoglalt vagyok, mert ugye tanulni kell, plusz már egyre többször megyek ki lovazni. Pénteken mentem barátnőmhöz, ahol Dacoson lovagoltunk. A lovaspálya felé menet megálltunk Dacii adminnál, és felnyergeltük a lovakat. Ugye Dacii nyergelte Reményt, én pedig Kleopátrát (Avagy Kiskölköt). Ameddig mi nyergeltünk, addig barátnőm kilovagolt a pályára, és ott várt minket. Lassan készen lettünk, és mi is elindultuk a pálya felé. Felállítottunk néhány akadályt (oxer, kőfal, kettesugrás). Dacii, és a barátnőm ugrottak csak az akadályokon. Később hazamentünk, lenyergeltünk. Másnap a lovas tanyára mentem ki lovagolni Durcáshoz. Elég sokat bénáztunk, de végülis jó kis nap volt. :)

A következő héten nem hiszem hogy lenne frissítés, mert nem lesz semennyi szabadidőm se, de addig is jó szórakozást! :)

Tomorrow with my favourite horse

2014.03.04. 20:24

Írta: Recii

Helóka

Elég régen írtam már, de azért próbáltam néhány dolgot újraírni az oldalon. Holnap nem hiszem hogy tudok bármit is frissíteni, mert megyek ki Durcáshoz fél 3-ra. Ahogy magamat ismerem, ott maradok több mint 3 órán keresztül, aztán ha már hazaértem akkor nem hiszem hogy lesz kedvem még szerkesztgetni, maximum beszámolok a kint szerzett élményeimről, és teszek képeket. Addig is jó szórakozást,

Sziasztok!

I never let you down

2014.02.27. 17:36

Írta: Dacii

Halii :)

Fúú...újévkor blogoltam legutoljára.
Na először is...jelenleg Reci adminnal az oldalon a képeket frissítettük, és én pedig a lófajtákat szerkesztem. Továbbra is várjuk az ötleteket, hogy miket újítsunk az oldalon. :)
Másodszor. Gondoltam, írok egy kis jelentést a lovaimról, mivel legutóbb is írtam, hogy azóta mennyi minden történt. Kleóval, (avagy Kiskölökkel) szerintem egész jó irányba halad a fejlődés. Egyre jobban reagál a jelzésekre, és mindig odafigyel hogy pontosan mit is kell csinálni. De persze neki is vannak hisztis/rossz szokásai, amit mindig bevet. Mostanában ha nem úgy van ahogy ő akarja, dobálja a fejét. De már rajta vagyok az ügyön hogy leszoktassam. :)
Csilli, mivel nem volt hó, ezért nem szánkóztattuk, de attól a többiekkel kint játszottak a karámba.  :D
Remény és én mostanában egész sokat szórakoztunk egymással. (Pl. én addig nyaggattam amíg nem adott puszit az arcomra, ő pedig amikor vágtattunk semmi bevezetés nélkül kiugrott oldalra és bakolt egy sort.) Most éppen azzal vagyunk (bár ha jobban belegondolok, vagyok) elfoglalva, hogy idén tudjunk menni rajtengedélyi vizsgán. Meglátjuk mi lesz ebből az egészből, ugyanis még mindig nem sikerült rendesen ugratni, ezért az alapoktól kezdtünk (ma is és teljesen profin ment keresztül a járóiskolán :D) és remélem hogy sikerül pár hónap alatt elfogadható ugróstílust kicsiszolnunk. A Remény megvan hozzá :)
Na szerintem én nem húzom tovább itt a szót, hogy kivel mit csináltam éppen, hanem elköszönök.
Sziasztok! :) 

További szép napot/estét kíván:

Dacii

My favorite horses description

2014.02.25. 18:12

Írta: Reci

Hello! 

Mára is csináltam újdonságokat. A képre, vagy erre a szövegre kattintva meg is nézheted a cikket. Ma még próbálok javítani valamennyit az oldal kinézetén is. Holnap valószínűleg a képregény első részét fogom megírni, majd a lovas könyveket, és a filmeket szeretném frissíteni. Dacii admin továbbra is újítja a "lófajták" menüpontot. Ha van még bármi ötleted hogy mit újítsunk még a honlapon akkor írj nekünk egy e-mailt. 

További jó szórakozást kíván:

Reci

Shadows and more updates

2014.02.24. 21:23

Írta: Reci

Hey! :)

Amint látjátok betettem az oldalra megint egy-két újítást. Árnyékoltam a címeket, és a menüboxokat, továbbá tettünk fel újabb képeket Dacii adminnal, a közös lovaglásunkról is. Néhány menüpontban eltűntek a képek, és ezeket javítgattuk a mai nap során. A statisztikák alapján a látogatottság is megugrott, amióta újból el kezdtünk újítgatni. Nagyon örülünk hogy vannak olvasóink, így várható lesz a minél több blogolás, és frissítés. Holnap is megpróbálunk hozni újabb érdekességeket, addig is érezzétek jól magatokat az oldalon.

Sziasztok!

 

 

 

We're come back!

2014.02.23. 19:40

Írta: Reci

Helóka

Új dizájnnal büszkélkedhet oldalunk, amit ma csináltam. A chat-be örömmel várom a véleményeteket! Gondoltam jól jönne már egy kis tavaszias hangulat, és valami újítás. Legutoljára ugye újévkor blogoltunk, és már nem ártott valamiféle frissítés. Már ha a frissítésnél tartunk, Daciival elharátoztuk, hogy kicsit átírjuk az oldalt, menüről menüre. Újabb képeket szeretnénk betenni, és a magazint, sorozatokat, képregényeket frissíteni. Persze ha érdekelne is valakit. Ezt majd még idővel meglátjuk. Na szóval ennyit szerettem volna írni, további jó szórakozást kíván:

Reci

 

 

 

Happy New Year!

2013.12.30. 09:10

Írta: Dacii

Halihó :)

Húha, már nagyon régen blogoltam, és lassan már el is felejtem hogy hogyan kell...
Szerintem ilyen tél sem nagyon volt még, hogy nincsen hó. Vagyis hát, errefelé nincsen. Máshol pedig nem tudom mi a helyzet. Mivel nincsen hó, ezért mostanság elég gyakran mentem lovagolni (mondjuk ha hó van, akkor is megyek) . Kleót (vagy ahogy ti ismeritek Kiskölköt) folyamatosan tanítom. Mivel már egy éve lovagolom, szerintem nagyon ügyes. Kényelmes jármódjai vannak. Mostanában kezdtem el vele ugróiskolázni, hogy tanuljon meg ugratni, és ahogy látom, egyre ügyesebb. Na nézzük tovább...Csilli, alig várom hogy leessen a hó, és hogy befoghassam egy szánkó elé és száguldozhassunk. Reménnyel viszont más a helyzet. Nyáron voltunk egy hónapig ugró edzésen és akkor még simán tudtunk végigmenni egy 110-es pályán. Most viszont teljesen más. Ha csak síkon kell dolgoznunk minden símán megy, de ha ugratni kell szinte elfelejti hogy én is ott vagyok rajta. Vagy észre sem veszi az akadályt és végigrohan rajta, vagy ráugrik az akadályra. De legalább néha sikerül egész elfogadható ugrásokat végrehajtanunk. Na jólvan nem húzom ezt itt tovább, hogy mit miért hogy, hanem elköszönök.

Boldog Új Évet és további jó nézelődést kíván:

Dacii

 

 

 

Merry Christmas!

2013.12.25. 23:53

Írta: Recii

Hello!

Elég rég blogoltam már. Rengetek minden történt azóta. :) Nyár elejétől kezdtem el rendszeresen játszani a Star Stable Online-al, és nyár végén bekerültem az SSO legjobb klubbjába, a Platinum Sistersbe, ahol rengeteg kedves emberrel ismerkedtem meg. Na erről ennyit. Pár hónap, és mehetek lovagolni Szegedre, a Baktói Lovas Klubba, aminek úgyszint nagyon örülök. Pár nappal ezelőtt voltam Dacii adminnál, ahol rengeteget hülyültünk és lovagoltunk. :) Ugye egy évvel ezelőtt kezdtem el rendszeresen lovagolni, és még csak most volt meg a legelső terep lovaglásom. Jobb nem is lehetett volna. :3 Én Kiskölökkel mentem, Dacii admin pedig Reménnyel. Az első nap ki mentünk a pályára, ahol kint volt egyik barátnőm is. Aznap is elmentünk egy kis terepre. Galoppversenyt is rendeztünk, természetesen én nem versenyeztem, mert ehhez béna vagyok. Közben érkezett egy váratlan vendég is, de szerencsére hamar elment. :D Eltöltöttünk pár órát a pályán, végül hazamentünk és lenyergeltünk. Másnap reggel is kimentünk lovagolni, és mentünk megint terepre. Hihetetlenül jó volt. :D Na ennyi elég is rólunk. Megpróbálok minél gyakrabban aktív lenni az oldalon, és hozok majd frisseket. Boldog Karácsonyt minden kedves olvasómnak!

 

 

 

 

Újdonságok :)

2013.08.03. 14:21

Írta: Dacii

Halihó! :)

Amint látjátok van egy pár újdonság az oldalon! Először is kezdődött az új dizivel, most meg már az új menüpontoknál tartunk! :)Remélem hogy észrevettétek a Szórakozás menüben az Equestrian Dreams Képregény -t és Az élet Kiskölökkel című rovatot. :) Továbbá ha szavaztok, megjelenik az augusztusi magazin, amiben sok új rovat van, és most sokkal több minden is! (Nem árulok el  semmit, mert ha szavaztok akkor úgy is látni fogjázok. :))

További jó szórakozást:

Dacii

 

 

 

 

Magazin

2013.08.01. 19:48

Írta: Récii

Hello :)

Sokat gondolkodtam már azon, hogy elkezdjem-e írni az augusztusi magazint. Már elég rég nem írtam, mert nem volt időm, de gondoltam hogy most újra belevágok. :) A döntés rajtatok múlik, azért is nyitottam arről egy szavazást. Látni szeretném hogy hányan olvasnátok, hogy ne hiába írjam meg. Itt tudsz szavazni. Szombat 24:00-kor zárom le a szavazást, és ha sokan szeretnék hogy megírjam, akkor vasárnap már készen is lesz. ;)

Récii

 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Menü

 
Rólunk

 
Szórakozás
 
Elite

Képre vár:  Hikaris

 
Top

 Chieri  VMarcy  Nina 

 
Belépés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció

Adatlap

Új jelszó

Kijelentkezés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.